Áprilisi zsákmányok

By WV admin - 4/23/2016


Sziasztok! Először is szeretnék elnézést kérni, amiért eddig még egyetlen egy bejegyzéssel sem gyarapítottam a blog tartalmát, de mostantól gőzerővel aktívkodni fogok. Igyekezni fogok én is legalább olyan hasznos cikkekkel jönni, mint a nővérkém, akinek ezúton is szeretném megköszönni a sok munkát, amit belefektetett az oldal kialakításába.

Kezdeném is, hiszen bőven van miről. Minden képen látható dolgot ezen a héten vásároltam, ezért a friss emlékeknek köszönhetően, még az árakra is emlékszem. Csütörtökön betévedtem a Dm-be szemöldökceruzát keresvén. Kifejezetten azért indultam el, viszont természetes módon pont az az egy szín volt elfogyva, amelyiket szerettem volna megvásárolni. A sorok között kászálódva eszembe jutott, hogy a minap olvastam a Balea új limitált termékeiről, amiket egyébként már korábban megszerettem volna szimatolni, azonban nálunk nem volt kapható még akkor. Most viszont úgy gondoltam, ha már itt vagyok, érdemes lenne megnéznem, így egyértelművé vált számomra, hogy egy darabig nem fogok szabadulni az ínycsiklandó illatok fogságából. Nekem a dizájn kivételesen annyira nem nyerte el a tetszésemet, nem igazán értem miért kellett a barack mögé az a jármű, kicsit sem illik oda, de ezen valószínűleg csak én problémázok. Az illatát leginkább a barackos Nestea-hez tudnám hasonlítani. Az ára körülbelül 250Ft volt. (Mégsem emlékszem annyira jól) A bal oldali csoda krémes állagú, és kétlem, hogy találnék olyan szavakat rá, melyek méltóképp körbe tudnák írni. A mandula illata kozmetikumokban egyébként is gyengém, és a joghurt illattal tökéletesen keveredik. Képzeljetek el egy nagy adag vaníliás krémet tejszínhabbal a tetején, ez az amihez leginkább hasonlít az én orrom számára. Ez a termék 350Ft-ba került, féláron vettem.

Tudtátok, hogy már 20 éves kortól érdemes beiktatni a mindennapokba az arckrém használatát? Muszáj lesz elfogadnom a tényt, hogy idén betöltöm a huszadik életévemet, bár azért még van pár hónapom hátra a fiatalságomból, haha. Nem tudatosan mentem be a Rossmannba, szimplán csak nézelődni támadt kedvem, viszont sejtettem, hogy találok majd valamit. A Himalaya Herbals termékekről negatív véleményt nem igazán tudnék nektek mondani, hiszen ahány terméket kipróbáltam már tőlük, mindegyikkel egytől egyig elégedett vagyok. Egyébként tervben van, hogy készítek bejegyzést a többi termékről is, de ne kalandozzunk el ennyire. Ez egy nappali krém, mely a leírás alapján hatékony védelmet nyújt a nap káros UV sugaraival szemben. Azt mindenképp szeretném elmondani a cégről, hogy természetes összetevőket használnak. Számomra ez már alapból egy óriási plusz pont, hiszen nem szívesen kenek kőolajszármazékokat és csupa káros anyagot az arcbőrömre. Az illata kellemes, púderes. Krémmánián sokkal drágábban van feltüntetve eredeti áraként, de ha jól emlékszem, maximum 1300Ft a drogériákban. Én akciósan vettem 999Ft-ért, és volt egy 10%-os kuponom is, így hát a végén 899Ft-ot fizettem az 50ml-es termékért. (A tescoban most 770Ft alatt is hozzá lehet jutni, ha szemfüles vagy) Puha lett tőle a bőröm, bár én alapból kissé zsíros bőrtípussal rendelkezem. Az egyetlen pici negatívuma, hogy minden bőrtípusra ajánlják annak ellenére, hogy viszonylag telt textúrájú, ezáltal zsíros érzetet hagy maga után. Nekem konkrétan fénylik tőle az alapból is csillogó homlokom, viszont mivel smink alá vettem, orvosolható a probléma könnyedén. Összességében az eddigiek alapján ennyi szívecskét érdemel számomra:

 

Jöjjenek a legfrissebb szerzemények. Mindhárom szépséget ma vásároltam, ugyanis cipővásár volt kora reggel. Az újságban 6-10-ig van meghirdetve, azonban ha szeretne magának találni méretben cipőt az ember, ajánlatos 5 után nem sokkal odaérni. Beállítottam az ébresztőmet fél hatra, de 10 perccel korábban ébredtem, így 35-re már indulásra készen álltam. Az odaút kevesebb, mint tíz percet vett igénybe, tehát még bőven hat óra előtt odaértem, viszont mikor megpillantottam a tömeget, megfordult a fejemben, hogy hátat fordítsak a piacnak. De nem tettem, és milyen jó döntés volt. Elmosolyogtam magam, mikor megpillantottam a táskákat, hiszen pont azt mondtam anyának tegnap, hogy örülnék, ha táskát is árulnának, mert kezdek kifogyni belőlük. (Ebben az évben 2 ment tönkre)


A kupac tetején megláttam ezt a gyönyörű mintás darabot, és aki ismer, az tudja mennyire nagy virágmániám van. Kétszer-háromszor is megbeszéltem magammal fejben, hogy nekem ez kell, és biztosan bánnám ha itt hagynám, annak ellenére, hogy meg kell válogatni hozzá az outfitemet. Viszont a mérete miatt tökéletes lenne suliba, úgyhogy elhoztam.

Mivel közeleg a nyár és egyre melegebb van délutánonként, a reggeli hűvös ellenére igyekszem olyan cipőt felhúzni, ami aztán nem válik kényelmetlenné a nap végére sem. Eddig nagyrészt edzőcipőben jártam, ezért szerettem volna olyan nyitottabb cipőt, amiben reggel már nem fagy le a lábam. Ezeken a vásárokon szezonálisan szoktak kipakolva lenni a cipők, viszont magassarkút mindig találhatunk. Habár tudtam, hogy nem tudnám kihasználni a magassarkúkat, de többször szemeztem egy gyönyörű királykék, valamint egy napraforgó sárga körömcipő párral. Szerettem volna beszerezni egy hasonló színűt, mint a képen látható jobb oldali, viszont mivel viszonylag későn értem ki, addigra már csak 1-1 pár volt belőlük, azok is több mérettel nagyobbak voltak az én lábamnál. 


A nude cipők örök darabok, mindenhez passzolnak, és közben még csinosak is. Régóta szerettem volna egy egyszerű balerinát, így hát erre a szépséges lakkozott felületű topánkára esett a választásom. Remélem sokáig megmarad a mostani állapotában, bár kissé tartok attól, hogy amilyen tehetséggel engem megáldottak, az első használat után látszódni fognak rajta a hosszú sétálások nyomai. Egyébként mindkét cipellő 37-es méretű, habár a bal lábam pár milliméterrel kisebb, így szoktak ebből problémák adódni. (Pánttal nem ellátott magassarkú kilőve...) Ma körülbelül 30 percet töltöttem el benne, és azt kell sajnos mondanom róluk, hogy nem fogják elnyerni a legkényelmesebb cipői díjat.

Kedvelem a fekete színt, habár az utóbbi időben igyekeztem világosabb felsőket felvenni, de nem tudnék meglenni a kedvenc gyerekosztályos fekete garbóm nélkül. A szín általi szeretetem tükröződik a lábbelijeimben is, azonban a mostani esetben egy kis csavarral van megspékelve a dolog. A kígyóbőr minta elegáns, és szuperül passzol a kissé fényes anyagokkal, elemekkel is. Nyárra tökéletes lesz ez a szandi, bár már a mai napon is felvehettem volna. Bokájánál lévő pántja fémes hatású, mely különösen tetszik benne. Kíváncsi leszek mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeimet.

Ha esetleg te már próbáltad a fent említett termékek valamelyikét, és megosztanád a véleményed azzal kapcsolatban, vagy ha bármi kérdésed lenne, szívesen olvasnám.
Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!:)

  • Megosztás:

Több bejegyzés a témában

0 megjegyzés

Köszönjük a megjegyzésed!