Távol a szülőktől #1

By WV admin - 10/18/2017


Sziasztok! Arra gondoltam, fiatalon elköltözött emberként elindítok egy sztorisorozatot arról, milyen távol élni a szülőktől, és amikor eszembe jut valami a témával kapcsolatban, kifejtem egy kicsit bővebben.

Mindannyian tudjuk, hogy manapság nem egyszerű egy fiatalnak kirepülnie a családi fészekből, vagy azért, mert az anyagiak nem engedik, vagy azért, mert nem is tudnának még önállóan élni. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor hiperszuper jól fizető állás nélkül egyedülálló embernek otthonról elköltözni konkrétan képtelenség. Az albérlet olcsóbb városokban is 50-60 ezer forint, természetesen rezsi nélkül, de ha mindent összeadunk, akkor egy átlagosnak számító 120-130 ezer forintos fizetésből egyszerűen képtelenség kijönni, mindemellett az ember lánya soha semmi egyébre nem költhet, nem tud szórakozni, ebbe pedig elég hamar bele lehet fásulni.

Nálam sem volt betervezve a költözés ennyi idősen, bár már nagyon régóta vágytam az anyagi és egyéb értelemben vett függetlenségre. Amikor az egyetem utolsó féléveiben voltam, megismertem a (most már) vőlegényem, akivel szerencsére minden jól alakult, ezért magától értetődő volt, hogy ha elvégzem a sulit, ideköltözöm hozzá, keresek állást és onnantól a többi már a jövő zenéje. Így is lett, 21 évesen körülbelül 200 km-re, de még mindig az országon belül, elköltöztem a szüleimtől és a húgomtól, Klautól. Eleinte szinte mindenki azzal "biztatott", hogy amilyen életképtelen vagyok, nem fogok tudni majd magamra főzni és mocskos lesz a lakás miattam, de most, kb. 1,5 év után én nem érzem olyan vészesnek a helyzetet. Persze vannak dolgok, amiket tönkretettem, elrontottam, viszont ezek szerintem bárkivel előfordulhatnak, akik hozzányúlnak valamihez egy lakásban.

Az első dolog, ami nagyon megváltozott a költözésem óta, hogy nincs egy ismerős sem a közelemben. Na jó, ez túlzás, de a párom szülein, illetve a kollégáimon kívül tényleg senki nincs, akivel eljárnék shoppingolni, kikapcsolódni vagy bármi egyéb programra. Ez bizonyos szempontból nagyon rossz, hiszen néha eszembe jut, hogy ha valaha rosszul lennék pl. a buszon, vagy bármire szükségem lenne, nem lenne kihez fordulnom, ugyanakkor ebben a mai lesz*rom stílusú világban oly mindegy, ki van a közeledben, ha épp nem segítő szándékú. Az ismeretlenségnek azért van előnye is: amióta tudom, hogy nem futhatok bele olyan emberekbe, akik unalomból elkezdenének pletykálkodni vagy kötekedni, azóta sokkal kevésbé érdekel, mit veszek fel egy átlagos napon, sminkelem-e magam vagy nem, és bármiről is legyen szó, tudom, hogy senki nem tudja ki vagyok, és ez tök jó érzés. Az is lehet, hogy ez az öregedéssel jár, bár sosem voltam olyan, mint a korosztályom többi tagja; nem jártam divatból minden hétvégén lerészegedni és életemben egy szál cigit nem szívtam még el, holott mások már nyolcadikban rászoktak.

A második nagy változás az életemben egyértelműen a munka, fizetés, önellátás stb. Mióta nem a szüleim tartanak el, nem tehetem meg, hogy nem dolgozom, hiszen a párommal közös életet kezdtünk, amihez kell az én fizetésem is. Most már nekem kell finanszíroznom mindenféle kiadást, és hamar ráébredtem, hogy egy ember fizetése lényegében el is megy a rezsire, tankolásra, egyéb számlákra és kajára. Amíg otthon éltem, sosem ettünk rendelt kaját, tehát nem ebbe szoktam bele, viszont amikor elköltöztem, nem igazán tudtam még főzni, mert nem szerettem. Aztán amikor sokadik alkalommal rendeltem ételt, rájöttem, hogy nagyon-nagyon sokat el lehet költeni rá, így inkább vettem a fáradságot és tökélyre fejlesztettem pár olyan receptet, amiket még a legnyomibb napjaimon is szívesen elkészítek. Hihetetlen egyébként számomra, milyen sokba kerül még az élelmiszerboltokban is két főre bevásárolni, ha nem a legrosszabb minőségű alapanyagot szeretné valaki megvenni, pedig mi még nem is vagyunk bioevők, vegánok vagy egyéb diétát követők. Az ételekhez hasonlóan a tisztítószerek, ruhák és egyebek terén is próbálok tudatos lenni, persze ez nem mindig jön össze, de tényleg érdemes a kuponokat, akciókat lesni, hiszen nem mindegy, hogy azt a mosogatógép-tablettát 90 vagy 30 forintos darabáron veszed meg (lásd Glamour-napok :D).

Az előzőhöz kapcsolódva a házimunka is egészen átértékelődött számomra: rohadtul fárasztó és lélekgyötrő a 8-10 órás műszakból hazaérve mentálisan és/vagy fizikailag kimerülten nekiállni mosni, pakolni, főzni vagy bármi egyebet csinálni. Már a nevében is benne van, hogy munka, és akkor gyerek még nincs is a képben, úgyhogy minden tiszteletem az anyáké, de tényleg. Sütni egyébként kifejezetten imádok annak ellenére, hogy otthon sosem sütöttem, ez is ilyen költözéssel járó dolog nálam, viszont abszolút nem munkának fogom fel, inkább kikapcsolódás. Szerencsés helyzetben vagyok, ugyanis az elektromos sütő és mosogatógép óriási segítség nekem, és komolyan mindenkinek ajánlom legalább a mosogatógép beszerzését, főleg ha nem csak két főre kell napi szinten mosogatni, életmentő lehet. Szóval a házimunka nem jó dolog, de nem is elviselhetetlen, viszont ehhez kell, hogy ne egy igénytelen emberrel éljünk együtt, mert olyasvalaki után takarítani folyamatosan, aki semmiben nem segít és le is tojja nagy ívből a tisztaságot, sziszifuszi munka.

És végül az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam és minden hasonló cipőben járó fiatalnak vagy költözni tervező személynek tudok tanácsolni, hogy ne féljen kirepülni otthonról! Kellhet hozzá egy jó társ is, ez vitathatatlan, de a sok negatív jóslat ellenére be kell bizonyítani, hogy képesek vagyunk rá, mert igenis jó buli szabadnak lenni, kitapasztalni, hogy mit engedhetünk meg magunknak és mit nem, megdolgozni egy-egy ruháért vagy bármiért, és úgy alakítgatni a saját életünket, ahogyan szeretnénk. Rengeteg dologra lehet ráébredni saját magunkkal és másokkal kapcsolatban is, és egészen új hobbikat, szabadidős tevékenységeket felfedezni.

Én abszolút nem bánom, hogy elköltöztem a szüleimtől, amúgy is időszerű lett volna hamarosan, így viszont már van egy kis előnyöm másokhoz képest több szempontból is, és számomra még a nehézségek ellenére is tényleg egy nagy buli az egész.

  • Megosztás:

Több bejegyzés a témában

0 megjegyzés

Köszönjük a megjegyzésed!