Mi a helyzet velünk? + TAG

By WV admin - 5/01/2018


Sziasztok! Mint láthatjátok, elég nagy változáson ment keresztül a blogunk, új dizájnt kapott, amivel sokkal könnyebb bánni és szerintem szebb is lett az összkép, még van mit finomítani rajta, de szép lassan áthangoljuk minden részét. Reméljük, elnyeri a tetszéseteket az új kinézet!

Nem szeretnék nekiállni magyarázkodni, miért nem jelentkeztem/tünk ezidáig, mert akárhogy is szépítem a dolgot, nincs mentség: elhanyagoltuk a blogot. Hiába fogadom meg mindig, hogy na, mostantól úgy csinálom, mint mások, beosztom rendesen az időm és tudok majd elég energiát fordítani a blogolásra, úgy tűnik, egyszerűen nem akar összejönni. Sokszor azt kívánom, bár előbb kellene munkába mennem, és akkor hamarabb hazaérnék, de sajnos nem ez a helyzet, nem kell korán kelnem, cserébe viszont délután nem marad annyi időm, hogy a kötelező teendők után rávegyem magam az írásra is.

Bár, ha egészen őszinte akarok lenni, nem ez az egyetlen dolog, ami demotiváló hatással van rám a blogolással kapcsolatban. Klauval anno a G-Portálon kezdtük meg weboldalszerkesztő pályafutásunkat, ahol akkoriban egy hatalmas közösség alakult ki, rengeteg szerkesztővel, akik lelkesek voltak és élvezték azt, amit csináltak. Ha most körülnéznék, talán egy kezemen meg tudnám számolni, hány "új ember" választja magának ezt a hobbit, hiszen sajnos már más köti le a gyerekeket. Ugyanez a helyzet a blogolással is, azt látom, hogy előbb vagy utóbb minden blogger elkezd videókat gyártani, mert már szinte csak őket veszik észre, velük foglalkozik mindenki, a lelkesen írogató-tesztelgető bloggerek pedig alig kapnak figyelmet. Mi viszont szeretnénk megmaradni hagyományos beauty-bloggernek, képekkel illusztrálni a teszteket és minden mást, hogy az aktuálisan górcső alá vont terméket ki lehessen elemezni, ill. gyönyörködni benne.

No de ennyi talán elég is volt a depis részből, amíg nem jelentkeztem, addig is vásároltam és tesztelgettem sminkeket, a blogolással pedig abszolút nem tervezünk felhagyni, úgyhogy bízom benne, hogy ha lemegy ez a hülye időszak, újra tudunk Nektek rendszeresen érdekes bejegyzéseket hozni.

Első körben egy kozmetikumokat érintő blog-taggel készültem, amit én találtam ki, de az is lehet, hogy már kering hasonló a neten, hiszen rengeteg efféle bejegyzés látott már napvilágot. Minden esetre most 10 saját, kozmetikumokkal kapcsolatos nyomasztó kérdést és választ hoztam, ha megtetszik nektek, nyugodtan töltsétek ki ti is a blogotokon, vagy írjátok meg kommentben a válaszaitokat!

1. Az a szörnyű hír ért, hogy a kedvenc termékedet hamarosan kivonják a forgalomból, és be kell belőle táraznod, különben sosem fogsz hozzájutni többé. Mi az?
Astor Perfect Stay 24h korrektor, egyértelműen. - És ez be is következett, eltűnt minden drogériából az Astor márka, hurrá...

2. Nem engednek fel a repülőre, mert túl sok kencét akarsz felvinni magaddal. Mi az az egy, amit ott helyben kidobsz, csak hogy felülhess a gépre?
Talán a dezodorom, ha aznap egyszer befújtam magam, még kibírom a napot, a célállomáson meg majd veszek egyet. Sminket semmi pénzért nem dobnék ki! :D

3. Egy termék, amiről úgy érzed, már sosem lesz a tiéd, pedig nagyon vágysz rá.
Egy MAC limitált kiadású rúzs, bármelyik limitált kiadásból.

4. Egy termék, amiről mielőtt megkaparintottad volna, ódákat zengtél, azonban mióta megvan, nem használtad egyszer sem, vagy csak nagyon ritkán.
Na ide több mindent tudnék sorolni, többek között az összes MAC sminkem, amiknek a színe már abszolút nem is passzol a fejemhez, de ilyen a Makeup Revolution BBB palettája is. Túl szép, hogy használjam, illetve ha használom is, nagyon ritkán, pedig meg voltam érte veszve.

5. Egy kozmetikum rohadtul felidegesített, legszívesebben hozzávágtad volna a gyártóhoz, de minimum a tizedikről hajítottad volna ki, hogy törjön ripityára. Melyik a szerencsés?
Fuu, ilyen sajnos sok van, a legrosszabb mégis a Rossmann saját márkás aloés arctisztító kendője, ami gyönyörű allergiás reakciót váltott ki nálam, de ami talán még ennél is rosszabb, az a két gyógyszertári "világos bőrre való" színezett hidratálóm... Kukába valók!

6. Ha az előbb kitomboltad magad, gondolj a legkedvesebb kozmetikumodra, ami jóban-rosszban hű társad, sosem hagy cserben, és semmiért nem mondanál le róla!
Maybelline Lash Sensational szempillaspirál. Még a legnyomibb reggeleimen is embert varázsol belőlem csak azzal, hogy helyreteszi a szempilláimat.

7. Gondolj egy olyan termékre most, ami nagyon sokba került, de ennek ellenére nem vált be, és inkább elköltenéd az árát egy táskára, cipőre, vagy egyéb csecsebecsére!
A MAC alapozóm... nem is értem, hogy lehetett jó az az árnyalat, amikor elhoztam.

8. Írj le egy olyan terméket, amit sosem úgy használsz, ahogyan kellene!
Igaz, nem konkrét kozmetikumok, de az ecseteimet szinte sosem arra használom, amire kitalálták őket. Beauty blenderrel púderezek, púderecsettel pirosítózok, szemöldökecsettel húzok tusvonalat és így tovább...

9. Mi az a termék, ami szerinted működik rajtad, mások viszont általában húzzák a szájukat, ha kikéred a véleményüket?
Nálam a rúzsok, egyértelműen. Akár világos, akár sötét rúzst kenek fel, valaki tuti beleköt, hogy sz*rul áll. Who cares.

10. Ha alapíthatnál saját kozmetikai márkát, mi lenne a neve, és mit gyártanál?
Ezen többet kellene agyalnom, de valószínűleg belevonnám valahogy a Sziszi angol verzióját, és összefésülném a cosmetics, vagy makeup/beauty/colors szóval. És hogy mit gyártanék? Mindent, ami smink. Krémeket nem valószínű, rúzsokat, palettákat, pigmenteket, highlightereket viszont minden mennyiségben!

És ti milyen választ adnátok erre a 10 kérdésre? Legyetek jók, üdv:

Szissz

Follow my blog with Bloglovin

  • Megosztás:

Több bejegyzés a témában

0 megjegyzés

Köszönjük a megjegyzésed!