Mit (nem) érdemes beszerezni a Glamour-napokon?

By WV admin - 10/09/2018

Sziasztok!

Mivel holnap startol az idei shopping maraton a 0. nappal, ezért úgy gondoltam, még talán pont időben osztom meg veletek, hogy számomra ezen a pár napon mik azok a termékek, amik nem maradhatnak ki a bevásárlókosaramból. (Valamint lesz néhány olyan is, amit én egyéb lelőhelyekről, adott alkalmakkal szoktam megvásárolni, meg is mondom, miért!)

Valahogy én még mindig jobban szeretem fizikailag lapozgatni a füzetkémet, vagdosni a kuponokat, melyekre szükségem lesz, - vagy csak azt gondoltam, aztán rájövök, hogy felesleges olló csattogtatás volt - tehát ez a megvásárolható online magazin dolog egy kicsit távol áll tőlem, úgyhogy elő is kaptam a gyűjteményt és el is kezdeném sorolgatni a legkedvezőbb ajánlatokat!


Őszintén szólva a 0. nap az, mely miatt a legizgatottabb vagyok. Sajnos egy kicsit mániákusan imádok drogériákba járni, és ez nem is a smink általi szeretetem miatt van, hanem egyszerűen késztetést érzek, hogy meglessem, kijött-e új tusfürdő, testradír, esetleg egy finom illatú sampon, amiről én ne tudnék még.
A Rossmannal kezdeném a listát, hiszen a holnapi napomat is ebben az üzletben fogom indítani. Öblítőből ilyenkor betárazok, hiszen 30%-os kedvezményt lehet kifogni a mennyei illatú Silan márkától kapható termékekre, arról nem beszélve, hogy 10%-os kupont is tartogattam tehát a végösszegből -10% még levonandó! A Coccolino is jó kis ajánlatot kínál nekünk a maga 33%-ával.
A tisztítószeres kuponokat is mindenképp érdemes átnyálazgatni, ugyanis 60%-os kedvezmény is kifogható, ami azért nem mindennapos lehetőség! Lehetséges, hogy néhányan még mindig szkeptikusak az egész shopping őrülettel kapcsolatban, de én nagyon örülök annak, hogy évente több alkalommal is van lehetőségem betárazni nagyon kedvezményes árú termékekből. Azt gondolom, aki ebből inkább kimarad, annak talán nem is számít, mit mennyiért hoz el az üzletből, azonban a sok kis megtakarításon együttvéve lehet rendesen spórolni, és én ezt igazán kedvelem. Alapvetően fogkrémeket tekintve nem vagyok válogatós, a Pennyben szoktam ezt megvásárolni, hiszen a maga 180 Ft-jával ez a legolcsóbb fogkrém, és egyáltalán nincs vele semmi probléma minőségre, viszont aki inkább a márkát nézi itt is, az Aquafresh és a Colgate is kínál nekünk akciót. Parfümöt szintén nem ilyenkor vásárolok, hanem karácsony előtt, nyilván tudjátok, miért. A karácsony előtti parfümakcióknál nagyobb kedvezménnyel egész évben nem lehet találkozni, és ezt főképp azért merem így kijelenteni, mert dolgoztam már drogériában és pontosan láttam, mikor érhetők el a legkedvezőbb árak. Dezodort abszolút vennék ebben a pár napban, azonban jelenleg van néhány darab a szekrényemben, és először szeretném azokat elhasználni. Ami mindenképp szintén jönni fog haza velem, az egy Garnier Fructis Hair Food hajbalzsam. A banánosat használom körülbelül 6 hónapja, és még mindig van belőle egy kevés, de iszonyatosan bevált és szeretném a többit is kipróbálni, de egyelőre nem tudtam dönteni, holnap melyiket hozzam el, mert legszívesebben a termékcsalád összes tubuskáját megvásárolnám. A legutóbbi Glamour-napok alkalmával rengeteg micellás vizet elhoztam a Rossmannból, úgyhogy arra egy jó ideig nem kell beruháznom, de a 30%-os kedvezményt nem hagynám ki, ha szükségem lenne rá. A dekorkozmetikumos kuponok közül legeslegjobban a Rimmelesnek örülök, hiszen lassan szinte minden termékem, amit nap, mint nap használok, ettől a márkától származik. Mivel féláron lesz minden, ezért a púderemet, korrektoromat, szempillaspirálomat biztosan megveszem, habár ezek még bírják egy ideig, előbb-utóbb az újak is elő fognak majd kerülni, és akkor milyen boldog leszek, hogy 40%-os áron tudtam hozzájuk jutni! (A végösszegi kupont ne felejtsd otthon!) Régóta vágyam egy Makeup Revolution paletta, azonban tipikusan az a lány vagyok, aki feldob egy korrektort, púdert, szempillaspirált, és indulásra készen áll, tehát nem vagyok az a szemhéjfestős, de mivel annyira tetszenek, most kihasználnám a 30%-os kedvezményt, ha megtalálom álmaim palettáját. Szinte minden egyes beauty bloggernél lehet látni a kis ajándék pr dobozt a Nature Boxtól, ami nemrég jelent meg nálunk és elég tetszetős is. Találunk az ő termékeikre is egy kupont. Kipróbáláshoz éppen szuper lehetőség.
Át is térnék a dm kuponjaihoz. Mint már említettem korábban, nem vagyok nagy sminkelős, tehát inkább krémekről, testápolásról lesz szó az elkövetkezendő sorokban is. A Dove számomra egy örök márka, sosem megy ki a divatból, nem csökken a népszerűsége, hiszen ők is odafigyelnem arra, hogy frissítsék a szortimentet, de mégis megmaradnak a tőlük elvárt kifinomult minőségtől, megfizethető árkategóriában, amihez most még 25%-os kedvezményt is kapunk. A másik nagy kedvencem a Himalaya Herbals arcradírozó termékcsaládja, melyeket körülbelül 3-4 éve ismerek és azóta is újravásárolom őket. Kíméletesenn tisztítják meg az arcbőrt, puha tapintásúvá varázsolva azt, mindeközben semmi tömény alkoholos kellemetlenséget nincs esélyünk megtapasztalni. Jelenleg a diós arcradírt használom, de bármelyiket bátran ajánlom! Hosszú hajúként a hajvégeim sajnos töredezettek és szükségük van az extra ápolásra, amiben a Gliss Kur engem sokszor kisegít. A samponjaikat is szeretem, mert jó minőségűek, az illatuk is mesés, és sokféle verzióban megtaláljuk a polcokon. Tavaly is 50%-kal vásároltam néhány terméket tőlük, ugyanis ilyen kedvezményes áron nem találom párját ebben a minőségben. Pár ismerősöm a Syoss termékeire esküszik, amit én még sosem használtam, azonban szintén féláron elgondolkodtató, hogy kipróbáljam-e. Ősszel, télen a lábunknak szüksége lehet egy kis extra kényeztetésre, hiszen ahogy eljön a csizmás időszak, szegények elég rendesen be vannak tuszkolva órákig, hónapokon keresztül olyan lábbelikbe, amikben annyira lehetséges, hogy nem érzik jól magukat, ezért a Scholl 50%-os kuponját érdemes lehet felhasználni, hiszen akár egy kényelmes talpbetéttel is sokat tehetünk lábunk kényelme érdekében.

Bízom benne, hogy a cikk egy kicsit is hasznos volt számotokra.
Kíváncsi lennék, nektek mi a must-have listátok, ha van kedvetek, kommentben várom a válaszokat!

Köszönöm, hogy végigolvastad az irományom.

Jó vásárolgatást!

Klau








  • Megosztás:

Több bejegyzés a témában

0 megjegyzés

Köszönjük a megjegyzésed!